csütörtök február 9 2012

Rengeteg autó-devizahitel is bedőlt

A bedőlt hitelek esetében szinte kizárólag csak az ingatlanhitelekről lehet hallani, az autó-devizahitelekről viszont soha. Pedig nagyon sokan vették meg gépkocsijukat az otthonukra terhelt, szabad felhasználású jelzáloghitelből. Miért lenne ez kisebb fajsúlyú történet, amikor ebben az esetben is az ingatlan elvesztésével járhat, ha az adós nem fizet, és végrehajtásra kerül a sor? Ezt a képet támasztja alá a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete is, akik szerint igenis statisztikák bizonyítják, hogy a bedőlt autóhitel nyomán – amikor a bíróságon jogerőre emelkedik a pénzintézet követelése – az adós lakáshitele, sőt az otthona is veszélybe kerülhet, hiszen bevonhatják azt a végrehajtásba.

A helyzet kétélű ebben az esetben is, hiszen mondhatják, miért vesz valaki autót, amikor nincs rá pénze (persze, jó vicc), de a másik oldalon akkor is ott marad, hogy a márkakereskedők gyakran kizárólag devizahitellel kínálták a gépkocsijaikat. Ennek pedig egyszerű az oka, hiszen az autókereskedők nagyobb részt a finanszírozók által fizetett jutalékból éltek, amitől elestek, ha valaki készpénzért akart vásárolni. A helyzetet javító forintra való átváltásban az elképzelés szerint három fél között kellene megosztani a költségeket, mint állam, bank és ügyfél.

HOZZÁSZÓLÁS