csütörtök február 9 2012

Felmérték, hogy kik vették fel a devizahiteleket

A Scale Research felmérte, hogy milyen körülményekkel bírnak az eladósodottak. A felmérésben hatszázezer fős csoport eladósodottságának mértékét, szocio-demográfiai helyzetét, hitelfelvételi körülményeit és a hitelt biztosító bankjával való elégedettségét vizsgálták meg. Kimutatták, hogy a devizaalapú hitelt felvevők többsége, pontosabban kétharmada kisebb városban vagy falvakban él.

A hitelfelvevők többsége valóban élethelyzetének megfelelően vett fel hitelt, azaz gyermekszületéskor, vagy gyermek serdülővé válásakor, lakásvásárlásra, vagy lakásfelújításra és bővítésre. Kivételek természetesen akadnak, de az arányokat tekintve valóban csak kis százalékról van szó ez esetben.

Kiderült, a jelzálog fedezetű devizahitelesek több mint 80 százaléka 50 év alatti, ezen belül fele-fele arányban találhatók meg a fiatal felnőttek, illetve a középkorúak. A hitelfelvevők a teljes lakossághoz képest sokkal gyakrabban élnek párkapcsolatban, illetve nevelnek kiskorú gyermeket. A tanulmány vizsgálta azt is, hogy a törlesztőrészlet emelkedésére ki hogyan reagált, és kiderült, hogy a devizahitellel rendelkezők egytizede tervez komolyabb kiadást az elkövetkező egy évben, ami azt mutatja, hogy köztük is jelen van egy olyan réteg, akik számára a megnövekedett törlesztési terhek nem okoznak komoly pénzügyi nehézséget. A hitelfelvételek felelősségét vizsgálva kimutatták, hogy a devizahitelesek kétharmada teljes munkaidőben dolgozik, legnagyobb arányban szakmunkások, illetve közel negyedük alkalmazásban álló, szellemi munkát végző.

HOZZÁSZÓLÁS